
Alapvetően két olyan körülmény határozta meg a tartalomszolgáltatás magyarországi helyzetét az elmúlt két évben, amelyet külső körülménynek lehetne nevezni: a kétezres évek első évtizedének második felében olyan nagy online vállalkozások nőttek fel, amelyek - az elmúlt években ez világosan kiderült minden magyarországi tartalomszolgáltató számára -, a működésükkel egészen közvetlenül érintik a magyarországi tartalomszolgáltató piacot. Elsősorban ilyen a Google és a Facebook, nagyon komoly pénzügyi kihívást is intézve a magyarországi - és nem csak -, tartalomszolgáltatók felé. A másik fontos tényező magának a magyarországi hirdetési piacnak a válsága volt.
Gavra Gábor, a HVG.hu felelős szerkesztője. 1978-ban született. A Pécsi Tudományegyetemen szociálpolitikát és kommunikációt hallgatott, tanulmányai mellett 1999-től 2002-ig a SzocReál című egyetemi lapnál volt újságíró és szerkesztő. 2002-től 2005-ig a Magyar Narancs belpolitikai újságírója. 2004 januárjában Csányi Sándorról írt portréjáért Minőségi Újságírásért Díjat kapott. A Hírszerzőnél 2005-től rövid ideig újságíró, később főszerkesztő-helyettes majd 2007 júniusától főszerkesztő. 2011 júniusától a korábban a Hírszerzőt megvásároló HVG Kiadóhoz tartozó hvg.hu főszerkesztője.