Az anyagtudomány kifejlődése a XIX. század végére, a XX. század elejére tehető csupán, annak ellenére, hogy ez a tudomány mintegy végigkísérte és kíséri az emberiség fejlődésének történetét, minden újabb anyag felfedezése ugyanis egy-egy fontos mérföldkövet jelentett ebben a folyamatban. Ennek a tudományágnak a kibontakozását az tette lehetővé, hogy a korszerű vizsgálati módszerek segítségével lehetővé vált az anyagok tulajdonságainak atomszerkezeti alapon történő értelmezése. A hagyományos kerámiai anyagok mellett, új, ún.korszerű kerámiai anyagok jelennek meg, ide tartoznak a biokerámiai anyagok is, amelyek alkalmasak az emberi szervezetbe történő beültetésre, csont- és fogpótlás céljából.

A hidroxiapatitot (HAP) leggyakrabban biokerámiai anyagként használják, kiváló tulajdonságainak köszönhetően több mint 20 éve sikerrel alkalmazzák a gyógyászatban és fogászatban, mint porózus és szinterelt biokerámiát, granulátumként és fémimplantátumok bevonataként. Ezen klasszikusnak mondható alkalmazási területeken kívül, ismeretesek más, újabb alkalmazási lehetőségei is, úgy mint: víztisztításban adszorbensként, gyógyszerhordozóként, valamint a mezőgazdaságban használatos műtrágyák és gombairtószerek hordozójaként.

A hidroxiapatit alapú anyagok alkalmazási területe nagymértékben függ az illető anyag tulajdonságaitól, mely tulajdonságokat szabályozni lehet már az előállítás fázisában, a alkalmazott reakcióparaméterek segítségével. A reakcióparaméterek beállításával és szigorú kontrolljával, ismerve az anyag tulajdonságait és az előállítási paraméterek közötti összefüggéséket, a kívánt alkalmazási területnek megfelelő anyag állítható elő.

Barabás Réka kémikus, egyetemi adjunktus a kolozsvári Babeş-Bolyai
Tudományegyetem Kémia és Vegyészmérnöki Karán, kutatási területe: biokerámiák, nanoanyagok előállítása és jellemzése.

Szöveges átiratot bezár

Eszmecsere a videóról