Adatbázisban Szövegtárban
Adatbank café
Az előadásról Györfy Lehel előadásában rámutatott, hogy Romániában viszonylag alacsony a kezdő vállalkozók aránya: a 18-64 éves korosztály 4,29%-a tekinthető friss cégtulajdonosnak. Ezzel ugyan leelőzzük Dániát (3,77%) vagy Németországot (4,17%), de lemaradunk mondjuk Magyarország (7,19%), Franciaország (5,83%) és Görögország (5,51%) mögött. Miért csalóka mégis a számok nemzetközi összehasonlítása? Az országos fejletségi szint és a vállalkozói aktivitás között nem lineáris a kapcsolat: 30 ezer dolláros egy főre eső GDP-ig csökken, majd csak ezután emelkedik a kezdő vállalkozói aktivitás. A fejletlen országok magas rátáját a sok kényszervállalkozó húzza fel, akik nem találnak más megoldást a megélhetésre. A kutatásból kiderült, hogy egy valamiben mégis világelsők vagyunk, de még mielőtt éljeneznénk, eláruljuk: a vezetési pesszimizmus az. Romániában válaszoltak ugyanis 2010-ben a legtöbben igennel arra a kérdésre, hogy nehezebb-e most vállalkozni, mint az előző évben. Ezzel sikerül Ugandát, Guatemalát vagy a rekordmunkanélküliséggel küzdő Spanyolországot is magunk mögött hagyni. Az előadóról Györfy Lehel a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar adjunktusa, Menedzsment, KKV Menedzsment és Stratégiai Menedzsment tárgyak oktatója. Doktori fokozatát Vállalkozástan területen szerezte, 2009-ben a Global Entrepreneurship Monitor nemzetközi kutatási program romániai vezetője.

  • Adatbank Café 5.
  • FELVÉTEL DÁTUMA: 01.06.2012
  • KÖZZÉTÉTEL DÁTUMA: 16.01.2013
  • HELYSZÍN: Kolozsvár

Györfy Lehel

Vállalkozói kedv Romániában

Videó elküldése e-mailen




Videó beszúrás



  • Megosztás

Eszmecsere a videóról

Támogatók

  • média- és szakmai szervezők

  • támogatók