Adatbázisban Szövegtárban
Adatbank café
Az előadásról Alig némultak el 1989 decemberében a fegyverek, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a pihekönnyűnek vélt szabadság és az átmeneti időszak súlyos teherként nehezedik a romániai társadalomra. Ennek egyik igen érzékeny pontja volt a nemzetiségi kérdés és annak legfontosabb és legmediatizálttabb eseménye, a marosvásárhelyi „fekete márciusként" elhíresült etnikai konfliktus. A pogrom jeleit is sokszor magán hordozó konfliktusnak voltak kiemelkedően fontos, közvetlen kiváltó okai, de ugyanakkor számos olyan, első olvasatra elenyészőnek tűnő tényező is jelen volt, amely valamilyen mértékben hozzájárulhatott az események kirobbanásához. A történet értelmezése, elemzése elsősorban publicisztikai szinte történt meg. Húsz év távlatából elmondható, hogy a teljesebb megértést elősegítő, kulcsfontosságú leváltári források még mindig nem kerültek elő, ugyanakkor az ún. „alternatív forrásként" is értékelhető munkák, visszaemlékezések, kutatások alapján össze lehet foglalni az eddig elért eredményeket, az eseményekről kitermelődött tudást, megteremtve az alapokat a történeti kutatások új fejezetéhez. Az előadóról Novák Csaba Zoltán, történész, a Román Akadémia marosvásárhelyi Gheorghe Sincai kutatóintézetének tudományos munkatársa

  • Adatbank Café 2.
  • FELVÉTEL DÁTUMA: 15.04.2010
  • KÖZZÉTÉTEL DÁTUMA: 08.09.2010
  • HELYSZÍN: Kolozsvár

Novák Csaba Zoltán

Marosvásárhely fekete márciusa: a szabadság elviselhetetlen könnyűsége

történelem

Videó elküldése e-mailen




Videó beszúrás



  • Megosztás

Eszmecsere a videóról

Támogatók

  • média- és szakmai szervezők

  • támogatók