Adatbázisban Szövegtárban
Adatbank café
Az előadásról Mit jelent a Google-nél a szervezeti kultúra? A Google egy kimagaslóan kreatív környezetet jelent, egy olyan közeget, ahol az innováció napirendi szinten kell hogy legyen, mert ha nem, az a cég versenyképességét döntően befolyásolja. A Google gyakorlatilag egy laza munkakörnyezetet jelent. Több olyan iroda van, amelynek függőágy van a közepén, a Google főhadiszállásán, Kaliforniában dolgozni az egy külön életforma: van medence, van játszótér, van mosoda, étterem, és az egész központ úgy van kialakítva, hogy ez egy életforma legyen azoknak az embereknek, akik ott dolgoznak, azért, hogy a kreativitásukat laza körülmények között tudják serkenteni. De ha a Google szervezeti kultúráját megnézzük, tipikusan egy csapatokra és projektekre épülő szervezetről va szó. De mi a helyzet pl. a bankszektorban? Az előadóról Daradics Kinga, MOL Románia ügyvezető igazgató. A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen végezte egyetemi tanulmányait, majd a Sheffield University-n szerezte meg Executive MBA diplomáját. A MOL-csoporton belül kezdte pályafutását 2003-ban, és a vállalat egyik legdinamikusabb divíziójában tett szert jelentős tapasztalatra, szakértelemre: előző pozíciójában a MOL-csoport üzemanyagkártya-üzletágát vezette. Ebben az időszakban kidolgozott és összehangolt egy olyan üzemanyagkártya-stratégiát, amely nagymértékben hozzájárult a MOL-csoport regionális piacvezetői pozíciójának megszilárdításához.

  • Adatbank Café 5.
  • FELVÉTEL DÁTUMA: 31.05.2012
  • KÖZZÉTÉTEL DÁTUMA: 05.12.2012
  • HELYSZÍN: Kolozsvár

Daradics Kinga

Változásmenedzsment és munkaattitűdök

Videó elküldése e-mailen




Videó beszúrás



  • Megosztás

Eszmecsere a videóról

Támogatók

  • média- és szakmai szervezők

  • támogatók