Adatbázisban Szövegtárban
Adatbank café
Az előadásról Hogyan akarjuk Erdélyt fejleszteni, milyen jövőképet lehet megfogalmazni Erdélynek? Elsőként én egy alapvető feltételt szeretnék megfogalmazni: azt, hogy amikor egy ilyen jövőképet alkotunk meg, minden bizonnyal nekünk, erdélyi magyaroknak, együttesen kell elképzelni az Erdélyben velünk együtt élő emberekkel. További kérdés, hogy melyik a helyes egyensúly a globalizáló nyomás és a lokális értékek között. Megvalósítható-e a "glokalizáció" a Kárpát-medencében és Erdélyben? Az előadóról Winkler Gyula, Európai Parlamenti képviselő. 2007 decemberétől az RMDSZ európai parlamenti képviselője. Az Európai Parlament nemzetközi kereskedelmi és regionális fejlesztési szakbizottságaiban tag. 2004 és 2007 között Románia kormányának tagja, először, mint külkereskedelemmel megbízott miniszter, majd az informatikai és távközlési tárcát vezeti. 2000 és 2004 között parlamenti képviselő, a költségvetési és az európai integrációért felelős szakbizottságok tagja. Vajdahunyadon érettségizik, majd 1988-ban elektromérnöki, 2001-ben pedig közgazdasági oklevelet szerez. Számos továbbképzésen és posztgraduális képzésen vesz részt. Nős, egy gyermek apja.

  • Adatbank Café 5.
  • FELVÉTEL DÁTUMA: 01.06.2012
  • KÖZZÉTÉTEL DÁTUMA: 09.10.2012
  • HELYSZÍN: Kolozsvár

Winkler Gyula

Erdély 2020 fejlesztési terv

közgazdaságtan

Videó elküldése e-mailen




Videó beszúrás



  • Megosztás

Eszmecsere a videóról

Támogatók

  • média- és szakmai szervezők

  • támogatók