- Feladatok és tevékenységek- Az intézményszervezés elvei
- Egyeztetés és szakpolitikai koordináció
- A hagyományos támogatási rendszer feladatai
- A regionális fejlesztéspolitika
- A gazdaságfejlesztés eszközei
1962-ben született Szolnokon. 1986-ban végzett Budapesten (az akkori nevén) a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, ipari szervező-szociológia szakon. 1991-1992-ben a University of Edinburgh 'Resource Management' kurzusán szerez MSc fokozatot. 1993-ig a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, 1998-ig a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen dolgozott. 1998-2002 között a Határon Túli Magyarok Hivatalának gazdasági elnökhelyettese, s ebben a minőségében az erdélyi magyar magánegyetem létrehozásának, majd a kedvezménytörvény végrehajtásának egyik irányítója. 2003 óta a Carpathia befektetési és tanácsadó részvénytársaság tanácsadója, a témára vonatkozó írásai a Regio és a Magyar Kisebbség folyóiratokban jelentek meg.
-
-
Keszeg Vilmos: Emlékező társadalom, emlékezetközösségek
11:45 Közzétéve: 2010 szept.
-
-
Bartos-Elekes Zsombor: A földrajzi nevek és a hatalom: kié itt a tér?
12:09 Közzétéve: 2010 aug.
-
-
Szakács Sándor: Mindennapi földrengéseink, vulkánkitöréseink
11:05 Közzétéve: 2010 aug.
-
-
Zágoni Bálint: A „Szamos-parti Hollywood” története
17:55 Közzétéve: 2010 aug.
-
-
Gyarmati Zsolt: Ott lakik a közvélemény! Kávéházak a dualizmus kori Kolozsváron
18:31 Közzétéve: 2010 aug.
-
-
Szoták Szilvia: Határtalanítás - A kisebbségi magyar közösségek nyelvhasználata
15:10 Közzétéve: 2010 júni.
-
-
Setényi János: Közoktatás, európai trendek, prognózisok
14:53 Közzétéve: 2010 máj.
-
-
Láng Zsolt: Túl a mondaton
12:45 Közzétéve: 2010 máj.
-
-
Papp Z. Attila: Felsőoktatás a Kárpát-medencében
17:32 Közzétéve: 2010 máj.
-
-
Petres Andrea: Mobilitás és hálózatosság az oktatásban
10:05 Közzétéve: 2010 ápr.
-
-
Néda Zoltán: A sokaság ritmusa
13:45 Közzétéve: 2010 ápr.
-
-
T. Szabó Levente: Hogyan találták fel a 19. századiak a modern magyar irodalmi foglalkozásokat?
13:35 Közzétéve: 2010 ápr.
-
-
Csete Örs: Kihívások a magyar oktatási térben 2010 - 2020
14:13 Közzétéve: 2010 ápr.
-
-
Kiss Tamás: Romák és magyarok Erdélyben
12:54 Közzétéve: 2010 ápr.
-
-
Krézsek Csaba: Az erdélyi medence földgáztartalékai
12:22 Közzétéve: 2010 ápr.
-
-
Selyem Zsuzsa: Irodalom a kirekesztés ellen
14:11 Közzétéve: 2010 márc.
-
-
Horváth István: A romániai magyar népesség két(-több)nyelvűsége
14:27 Közzétéve: 2010 márc.
-
-
Hermann Gusztáv Mihály: Virtuális székely történelem
13:05 Közzétéve: 2010 márc.
-
-
Fodorpataki László: Miért lehetnek stresszeltek a növények?
14:22 Közzétéve: 2010 márc.
-
-
Papp Z. Attila: A PISA-vizsgálatok kisebbségi vonatkozásai
13:24 Közzétéve: 2010 márc.
-
-
László Noémi: Ország, város, ember, tárgy. Hol vagyunk otthon?
11:33 Közzétéve: 2010 febr.
-
-
Péter László: Városi szegénység
14:43 Közzétéve: 2010 febr.
-
-
Stefano Bottoni: Románia 1989. Egy politikai összeomlás értelmezései
14:25 Közzétéve: 2010 febr.
- Magyar oktatási tér a Kárpát medencében 2010 - 2020
- FELVÉTEL DÁTUMA: 22.03.2010
- KÖZZÉTÉTEL DÁTUMA: 22.06.2010
- HELYSZÍN: Budapest
Misovicz Tibor
Változatok a nemzetpolitikai intézményrendszerre
Eszmecsere a videóról
Regisztráljon vagy jelentkezzen be és szóljon hozzá














